Többször felmerült a bejegyzéseinkhez érkezett hozzászólásokban, hogy tök jó, hogy befektetésekről és befektetési alapokról, meg különféle piacokról okoskodunk itt, de nem ártana kicsit az elméleti alapokkal is foglalkozni. A kritika teljesen jogos, ezért a terveink szerint a jövőben a mindenféle posztok között helyet kapnak majd olyan bejegyzések is, amik nem valamilyen aktualitásról szólnak, hanem igyekszünk az egyes befektetési lehetőségeket, piacokat, eszközkategóriákat közérthető módon körüljárni.

Az első ilyen eszközkategóriaként a kötvénypiacra esett a választásunk, amelyet még viszonylag tapasztalt befektetők körében is jó néhány tévhit övez, és ebből kifolyólag a magyar kötvénypiac néhány kellemetlen meglepetést is okozott az elmúlt év során azoknak, akik nem voltak kellőképpen felkészülve a magyar állampapírokba kódolt kockázatokra. Ezek a szempontok ugyanúgy fontosak bárkinek, aki kötvényalapok vásárlásán gondolkodik, érdemes tehát tisztában lenni a kötvények alapvető logikájával.

Nem is olyan bonyolult

A kötvény definíció szerint hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amelynek ismert egyfelől a lejárata, másfelől pedig ismert kifizetésekkel rendelkezik a lejáratáig (innen ered egyébként az angol „fixed income”, röviden FI elnevezés). Két alapvető formáját érdemes megkülönböztetni: az elemi kötvények, más néven zérókupon kötvények nem fizetnek kamatot, csak a lejáratkor fizetik ki a kötvény névértékét, míg a kamatot is fizető kötvények a lejáratkor visszafizetendő tőke mellett a névérték százalékában meghatározott kamatot fizetnek meghatározott időközönként (jellemzően évente, esetleg félévente), ezt nevezik nominális kamatnak.

Elemi kötvényeket a gyakorlatban legfeljebb egyéves lejárattal találhatunk a piacon, ezek a diszkontkincstárjegyek. Mivel a DKJ-k nem fizetnek kamatot, a befektetők úgy kereshetnek rajtuk pénzt, ha kevesebbért veszik meg, mint amennyit a lejáratkor kifizet. Ez utóbbi összeg a kötvény névértéke, így a diszkontkincstárjegyeket mindig a névérték alatt vásárolhatjuk meg (a kötvények árfolyamát – nemcsak a diszkontkincstárjegyekét – a névérték százalékában szokás megadni).

A kamatot is fizető kötvények esetében kicsit összetettebb a helyzet, hiszen a befektetők nyeresége nemcsak attól függ, hogy mennyivel olcsóbban veszik meg a kötvényt a lejáratkor kifizetett névértékhez képest, hanem az időközben bezsebelt kamatfizetéseket is számításba kell venni, ezért előfordulhat, hogy egy kötvény a névértékénél drágábban cserél gazdát, hiszen a kamatfizetésekkel még mindig „pluszban” van a vevő.

A hozam nem egyenlő a kamattal

Ezzel el is érkeztünk a kötvények egyik leglényegesebb tulajdonságához, a hozamhoz. A kötvények hozama – nem összekeverendő a névleges kamattal – azt mutatja meg, hogy a befektető éves átlagban mennyit keres százalékos formában kifejezve egy-egy kötvénybefektetéssel, ha az értékpapírt megtartja a lejáratig. Zérókupon kötvényeknél értelemszerűen ez a hozam a névérték és az aktuális piaci ár különbségéből adódik, míg az összetett kötvényeknél a kamatfizetések és a lejáratkori tőketörlesztések jelenértéke és az aktuális vételár közötti különbségből fakad.

Mindezekből az is következik, hogy a kötvények hozama csak akkor tud megváltozni, ha az árfolyamuk is változik, hiszen a kamatszelvények nagysága és a névérték rögzített. A kötvények hozama és árfolyama így ellentétesen mozog, hiszen ha egy befektető csak magasabb hozamért cserébe hajlandó vállalni a kötvénnyel járó kockázatot, akkor kevesebbet fog érte fizetni, hogy a vételárhoz viszonyított hozama elérje az általa elvárt hozamot (ami viszont természetszerűleg a piacon széles körben elérhető hozammal egyenlő). A hozamcsökkenés tehát kedvez a kötvények tulajdonosainak, hiszen egyúttal az árfolyamok emelkedését jelenti.

A piaci hozamszint leginkább a külföldi intézményi befektetők elképzeléseitől, elvárt hozamától függ, hiszen ők rendelkeznek akkora tőkével, hogy meghatározó módon befolyásolják a piacot. A nemzetközi intézményi befektetők pedig akkor vásárolnak magyar állampapírokat, ha úgy látják, a magyar makrogazdasági helyzet kellőképpen stabil, hogy meghitelezzék az államháztartást. Ha viszont a kockázatvállalási kedv szinte zéróra esik, mint ahogyan az történt tavaly ősszel, akkor nincs az az isten, amelyik rá tudná venni a londoni alapkezelőket, hogy magyar állampapírt vásároljanak. Na olyankor fagy be teljesen a piac, és veszíti el a viszonyítási pontjait mindenki.

Ki-ki vérmérséklete szerint választhat

Szerencsére ilyen ritkán van, ráadásul a magyar állampapírok kilátásai az év eleji viharokkal szemben egészen pozitívak, további hozamcsökkenésre számíthatunk, így a kötvényalapok befektetőire is szép idők várhatnak. A tapasztalatok szerint ráadásul egyéni befektetőként minden szempontból érdemesebb kötvényalapot vásárolni a direkt kötvényvásárlás helyett, de erről majd egy későbbi posztban emlékezünk majd meg.

Kétféle kötvényalap érhető el a befektetők számára: a rövid kötvényalapok átlagos futamideje legfeljebb három év, míg a hosszú kötvényalapoké legalább 3 három év. Fontos, hogy az átlagos futamidő - angolul duration - nem a lejárati idővel egyenlő, bár ugyanúgy évben fejezik ki, ehelyett a kötvény hozamérzékenységét mutatja: minél magasabb a duration, annál jobban kileng a kötvény árfolyama a piaci hozamszint egységnyi változására. A magasabb duration tehát magasabb kockázatot, de ideális esetben hosszú távon magasabb hozamot is jelenthet a befektetők számára.