Nem elég, hogy a nyakunkba kaptuk az elmúlt száz év második legnagyobb válságát, de az utóbbi időben egyre inkább elszaporodtak a csalások és egyéb nyalánkságok. Az utóbbi hét legnagyobb szenzációja egy indiai cég ügyeskedése volt (Satyam Computer Services Ltd. a becsületes neve), ami azért is érdekes mivel az első nagyobb mérleghamisítási botrány, ami a feltörekvő piacokat érinti. Eddig megannyiszor láthattunk ehhez hasonló, sőt még ennél is nagyobb mérlegkozmetikázást (mindenkinek ajánlom figyelmébe az Enron esetét, ami a könyvvizsgálók addigi „Big Five”-jából az Arthur Andersen összeomlásával „Big Four”-t faragott), azonban az csak a fejlett piacokhoz kapcsolódott. Legalább is eddig!

Erre a hírre kapta fel a fejét a korunk legnagyobb feltörekvő piaci gurujának tartott Mark Möbius is, akinek a szavát befektetők százezrei, sőt milliói isszák. A guru specialitása, hogy már legalább egy éve reklámozza fejlődő országokat, úgy mint Törökország, Kína, India, Brazília stb… Mindig ugyanaz a kicsengése a szavainak, azaz vennünk kell a részvényeket, függetlenül attól, hogy benne van még az esés lehetősége a piacban. Nem kell elcsípnünk a piac alját, hanem hosszú távra gondolkozva vennünk és tartanunk kell a részvényeket, vagy ezzel egyenértékű részvényalapok jegyeit. Csak a miheztartás végett jegyzem meg, hogy 2003-2007 között az indiai tőzsde vezető indexe hatszorosára emelkedett, a nagyobb fejlődés pedig a válság után indulhat csak be.

A korábbi interjúkkal ellentétben most Möbius elég hevesen rohant ki a botrányok ellen, a kommentárjában gyakorlatilag mindenkit leteremtett, hogy miért nem voltak képesek arra, hogy megakadályozzák az indiai Satyam vállalat, vagy Bernard Madoff csalását. A két eset igaz, hogy teljesen más tészta, azonban mindkettő arra világít rá, hogy ha jól mennek a dolgok – mint 2003-2007 között láthattuk –, akkor fellazul a szabályozó hatóságok és a vállalatok figyelme. (Akik a dologba mélyebben bele akarnak menni, azok ellamentálhatnak azon, hogy mi történt az elmúlt évtizedekben, miért nőhetett ilyen nagyra a pénzügyi szektor, miért gyorsult fel ennyire a pénzügyi termékek innovációja, és hogy miért volt olyan meghatározó a globalizáció. Végső soron mindig ugyanoda lyukadunk ki, hogy „túlságosan” szabad kezet adtunk a piacnak.)

Ha valami gikszer üt be, például az évszázad egyik legnagyobb válsága, akkor nincs más, mint sunnyogni egészen addig, amíg megtehetjük, azonban ezt nem feltétlenül húzhatjuk ki sokáig. Érdekes módon az indiai eset nem okozott nagyobb eladásokat a tőzsdén, természetesen a vállalat részvényei zuhantak a bejelentéskor 80 százalékot, azonban a befektetők többsége arra a következtetésre jutott, hogy ez csak egy elszigetelt eset volt és nem egy általánosan elfogadott és alkalmazott módszer.

Abban biztosak lehetünk, hogy nem lehet kiirtani a rendszerből a svindlizőket, ezek szükséges rosszak a „mátrixban”. A hatalmas botrányok pedig azért lehetnek jók, hiszen rádöbbentik a világot, hogy mégis csak oda kellene figyelni a rendszerre, és nem szabad túlságosan magára hagyni a szereplőket, mivel ekkor a túlzott profithajhászás az egész rendszert veszélybe sodorhatja. Ez a felismerés lehet a legpozitívabb fejleménye a válságnak, mert biztosak lehetünk abban, hogy a választópolgárok le fogják vonni a következtetéseket és ki fogják erőltetni a „megfelelő” politikát. A szigorú gazdaságpolitika és ellenőrzés egy igen hosszú szabadpiaci gondolkozásmódot fordíthat meg, ami viszont nem feltétlenül lehetetleníti el a pénz- és tőkepiacokon befektető nagyobb és kisebb ügyfeleket.