A minap olvastam a Portfolio.hu-n, hogy Amerikában egy csomó befektető látva a siralmas tavalyi eredményeket, egyszerűen letett arról, hogy megverje a piacot, megelégszik a „szimpla” indexkövető alapokkal. Ennek köszönhetően az aktívan menedzselt alapokból jelentős tőke áramlott ki, miközben a passzív alapok csekélyebb, de azért érezhető tőkebeáramlást könyvelhettek el (pláne, ha ideszámoljuk a tőzsdén kereskedett alapokat is). De mégis mi történik? Tényleg mindenki hajigáljon el a kezéből minden alapot, és csak az indexkövetésre fókuszáljon?
Először érdemes tisztázni, hogy mit is jelent az indexkövető, azaz passzív befektetési strtatégia. A megközelítést valamikor a múlt század közepe, kétharmada táján találta fel egy John Boggle nevű úriember, az általa alapított Vanguard nevű társaság pedig éppen a hatalmas indexkövető alapjainak köszönhetően a világ egyik legnagyobb alapkezelőjévé vált. Az öreg egyébként mindig lelkesen képviseli úton-útfélen a stratégiáját, bármilyen idejétmúltnak vagy vaskalaposnak is tűnik a dolog.
Az elgondolás abból indul ki, hogy a tőkepiacok általában véve hatékonyak, ezért nem is lehetséges hosszú távon, konzisztensen felülteljesíteni a piacot, még ha egyes rövid időszakokban ez sikerülhet is némelyeknek. A tapasztalatok egyébként tényleg azt mutatják, hogy a sikerszériák előbb-utóbb mindig véget érnek, utána pedig jön a fekete leves (erről már egy korábbi bejegyzésben is filozofálgattam).
A passzív stratégia éppen ezért nem is törekszik a felülteljesítésre, az alap pusztán kiszemel magának egy piaci indexet (pl. az S&P 500-at, de lehet akár egészen speciális részpiacot követő index is), és pontosan leképezi az index kosarának összetételét. Azaz egy BUX indexkövető alapban csak a BUX index komponensei találhatók, pontosan olyan arányban, mint az index kosarában (ezek az arányok persze a napi kereskedés során elcsúszkálnak, de az alapkezelő időről időre korrigálja őket).
Pofonegyszerű stratégia, nincs okoskodás, nincs hibalehetőség, hanem pontosan a mögöttes piac hozamait kaphatjuk meg. Ráadásul olcsóbb is, mint az aktív befektetési stratégia, amelyik ezzel szemben nem elégszik meg a piac pontos leképezésével, hanem a viszonyítási alapként (benchmark) kiválasztott indextők kisebb-nagyobb mértékben eltér, bízva abban, hogy éppen a megfelelő értékpapírokat kiválasztva felülteljesítheti az indexet.
Mindez nyilván nagyobb szakértelmet feltételez (elvileg), aktív információgyűjtés kell hozzá, folyamatos döntéshozatal, a döntések ellenőrzése, ami nyilván az egész költségeit is megdobja. Nem véletlen, hogy az indexkövető alapok általában lényegesen alacsonyabb vagyonkezelési díjjal működnek, mint az aktívan kezelt alapok.
És itt is lehet a kutya elásva egyébként, a Marketwatch által hivatkozott adatok szerint ugyanis az átlagos aktív alap -40.5 százalékot hozott, míg az indexkövetők „csak” 39.1 százalékot buktak. Ez egyébként valamelyest ellentmond annak a hiedelemnek, hogy a negatív piacon az aktív alapok képesek valamelyest ellensúlyozni a veszteségeket, míg emelkedő trendben akkor járunk a legjobban, ha passzív stratégiát választunk.
A különbség jelentős része nyilvánvalóan a költségekben keresendő, nem arról van szó, hogy az aktív alapkezelők tendenciózusan ráerősítettek bénázásukkal az egyébként is tekintélyes buktára. Ezzel együtt persze megfontolandó az indexkövető alapok alkalmazása, annak ellenére, hogy többek között a válság is bebizonyította, hogy a piacok messze nem tökéletesek. Egy igazán hosszú távon gondolkodó befektető számára viszont egy aktív alap sem tud feltehetően jelentős plusz teljesítményt hozni az indexekhez képest, viszont lényegesen olcsóbb közvetlenül az utóbbiba fektetni.
