Mondani sem kell, hogy milyen komoly várakozások előzik meg a G-20-as csúcstalálkozót, ami éppen a mai nappal kezdődött meg. Emlékezzünk csak vissza a tavaszi londoni csúcstalálkozóra, amikor korábban szinte lehetetlennek vélt összefogással a vezető fejlett és fejlődő országok megegyeztek a nemzetközi pénzügyi rendszer megregulázásáról. Többek között emiatt tarthatunk ott, ahol most, legalább is a piacokat nézve. Most is nagyon sok hangzatos, és első ránézésre fontos dolgok van terítéken, ettől függetlenül én mégis pesszimista vagyok.

Lehet dobálózni a hatalmas bankári fizetésekkel, meg bónuszokkal, azonban ne feledjük el, hogy a válságból csak úgy lehet kimászni, ha az alapvető kiváltó okot megtaláljuk, és képesek vagyunk ésszerűen kezelni a helyzetet. Az biztos, hogy a pénzügyi világ elmúlt években tapasztalt sikere nem kis részben jött az olyan speciális termékekből, mint például a jelzáloggal fedezett értékpapírok, vagy említhetnénk az összes többi származtatott ügyletet.

A magyar szemlélődő főleg a BKV-s botrányok, meg az állami vállalatok vezetőinek bérei után joggal teheti fel a kérdést, hogy ha már az átlagemberek szenvednek, akkor miért ne sújtsunk le a bankárokra. Teljesen jogos a feltevés, azonban a helyzet szempontjából ez csak a jéghegy csúcsa, a mélyben a származtatott termékekkel van gond. Ezek a nehezen átlátható, és a szabályozott piaci körülményeket kikerülő eszközök a magas kockázat miatt óriási aranybányának számítottak (számítanak), azonban a túlzott kockázatok olyan terhet jelentenek Atlasz hátán, amit képtelen elbírni.

Korábban már sokat emlegettem Mark Möbiust, korunk legnagyobb feltörekvő piaci guruját, aki most sem tudott csendben maradni. Keményen bírálta a G-20 csúcstalálkozó témáit, szerinte csak az igazi problémák szőnyeg alá söpréséről van szó, egy következő válság pedig itt kopogtak az ajtón, ha nem tudunk mit kezdeni a származtatott piaccal. Gondoljunk csak bele, ez olyan mintha nem érdekelne minket, hogy fáj a lábunk, inkább elviseljük és hozzászokunk, ahelyett hogy orvost keresnénk fel.

Szerinte csak erre kéne koncentrálni, és valamiféle globális megállapodásra jutni az ügyleteket illetően, erre azonban vajmi kevés az esély (most túlságosan nagy luxus lenne azzal a váddal illetni Möbiust, hogy csak poziból beszél). A rövidlátóknak nem lesz semmi bajuk, hiszen a következő válság nem holnap kopogtat az ajtón (addig még akár többszörösen is megtömhetjük a tárcánkat részvényekkel), viszont ez még nem jelenti azt, hogy megúsztuk.

Szinte totálisan ezt az álláspontot képviseli a Nomura egyik szakértője is, aki a Reuters „A válság egy éve” című hangulatos és tanulságos videón is szerepel. Szerinte teljesen mindegy, hogy milyen változásokat tudnak majd elérni a szabályozók, meg az államok, hiszen válságok mindig is voltak és mindig is lesznek. Most a fejlett világban csapott le a Godzilla, olyan vezető pénzügyi központokban, mint New York, London és Frankfúrt. A következőben viszont a fejlődő világ lesz terítéken, olyan központokkal mint Dubai, Mumbai és Shanghai. A képlet nagyon egyszerű, a vezető fejlődő országok 20-30 éves lemaradásban vannak, viszont a globalizációnak hála ők a hátrányukat sokkal gyorsabban be tudják hozni, a piaci szereplők pedig a törvényes kereteken belül mindent megtesznek majd, hogy minél nagyobb haszonra tegyenek szert. Ez pedig, mi ha nem a melegágya a pénzügyi innovációnak, főleg az alacsony kamatokat ismerve.