A régi jó hagyományokkal szakítva most nem vállalkozok arra, hogy a nagy guru, Mark Möbius észosztogatását tolmácsoljam, pedig zsákszámra lehetett találni az utóbbi hetekben a megszólalásaiból, kárpótlásul viszont a világ legnagyobb kötvényalapkezelő vezetőjének a gondolatait osztom meg, ami némiképp árnyalhatja a feltörekvő piacokról kialakult már-már heroikus képet.

Az előzményekről csak nagyon röviden: a Lehman bedőlése előtti időszakban mindenki azt hitte, hogy kettéválást (vagy leválást) láthatunk majd a fejlett és fejlődő országok között, hiszen utóbbi országok bankszektora nem volt tele a mérgezett eszközökkel, miközben a kedvező körülmények (fizetési mérleg aktívum) miatt az országok nem nagyon szorultak volna segítségre. Ekkor az volt az elemzők által elfogadott közkeletű vélekedés, hogy a világgazdaság erejét átvehetik a nagyobb fejlődő országok, miközben a nagyobb fejlett hatalmak a sárban csúsznak és másznak még évekig.

Na erre jött a pénzügyi összeomlás, amikor válogatás nélkül minden esésnek indult, a befektetők kockázatkerülése ugyanis a csillagokat nyaldosta. Múlt év októberében ennek megfelelően felerősödtek azok a hangok, akik a fertőzést (vagy együttmozgást) vizionálták, a néhány hónappal ezelőtti leválással éppen ellentétesen. A nemzetközi pénzügyi rendszerbe porszem került, a határokon átívelő kereskedelem visszaesett, a külföldi kereslet visszaesés pedig a fejlődő országokat is komolyan érintette.

A kormányzati gazdaságélénkítő csomagokkal azonban 2009 márciusában teljesen megváltozott a világkép. Újfent mindenki a szétválásról beszélt, a fejlődő országok tőzsdéi pedig felrobbantak, jó példa erre, hogy jelenleg is 80 százalékos pluszban van év eleje óta a Shangai-i tőzsde. Az árazási szintek pedig már a Lehman-előtti kort idézik, ami felveti ilyen rövid idő alatt a buborék kialakulásának is az esélyét.

Kétségtelenül vannak olyan piacok (a korábban említett négy nagy), amik jól jöhetnek ki a válságból, középtávon ugyanis nagyobb gazdasági növekedésre van kilátás a belföldi fogyasztásra építve. Ez több részről is jó dolog, említhetjük itt például a jobb pénzügyi helyzetet, vagy a nagyobb politikai szabadságot, nem beszélve arról, hogy a háztartások sem éri akkora sokk, mint például a fejlett országokban. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy karon tudják ragadni a fejlett országokat, hiszen a fogyasztás fenntartása például Kínában csak erőltetett állami hitelkiáramlással valósítható meg (a második negyedévben pedig visszaeséssel lehet számolni).

A gazdaságélénkítő csomagok pedig a belső piacra koncentrálnak, a globalizálódott világban viszont tartós növekedés a nemzetközi kereskedelem nélkül elképzelhetetlen. Pontosan ezért érdemes egy kicsit megállni és elgondolkozni egy esetlegesen nagyobb korrekció lehetőségén. A mostani szintek gyors kilábalást valószínűsítenek, ami például a kínai „hitellufi” kipukkadása után globális szinten nem igazolható. Arra kell majd figyelni, hogy mikor érjük el azt, hogy tartósan tud majd növekvő pályára állni a fogyasztás, és akkor már a részvényindexek sem fognak csalódást okozni (nem mintha azt az elmúlt hónapokban megtették volna).