Nem egy ember szemét szúrta az utóbbi időben a lengyel nyugdíjalapok helyzete, a kormány ugyanis nemes egyszerűséggel megtiltotta az alapoknak, hogy külföldi eszközöket vásároljanak (na jó, az igazsághoz tartozik, hogy a vagyonuk maximum 5 százalékát tarthatják külföldi cuccokban). A nagy testvér (EU) többször is nehezményezte, hogy miként lehet egy ilyen nyilvánvalóan szabad tőkemozgást akadályozó törvényt megtűrni, aztán megunta a dorgálást, és a legfrissebb hírek szerint az Európai Bíróság fog végső döntést hozni az ügyben. Nincs mit tenni, ha itt elbuknak a lengyelek, akkor a változás elkerülhetetlen.

Legelőször érdemes leszögezni, hogy a lengyel alapok a szigorú befektetési korlátokra tesznek, a külföldi vagyon mindösszesen 1-2 százalék lehet ilyen befektetésben. Na már most akkor totálisan mindegy, hogy eltörlik-e a szabályt vagy sem, hiszen lényegesen nem fog átalakulni a portfólió, nem úgy mint nálunk, ahol a részvények háromnegyede külhonban van fialtatva. De hát teljesen más tészta a két ország, hiszen a lengyelek tőzsdéje sokszorosa a mienknek, nem csoda, hogy a vagyon 30 százaléka csak hazai részvényben van.

Az okosok szerint alapvetően azért lenne szükség a minél szélesebb eszköztárra, hogy pont egy mostanihoz hasonló tőzsdei zuhanás esetén legalább a veszteségeket mérsékelni tudjuk. Ezt speckós néven diverzifikációnak nevezhetjük, ami nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy országok/szektorok/befektetések között a vagyonunkat megosztjuk, amivel nagyrészt be lehet biztosítani magunkat (főleg igaz ez akkor, ha fejlődő országról beszélünk). Ez most speciel nem jött be, hiszen a fejlett és fejlődő országok kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanakkorát estek, de ha azt vesszük, azért van különbség a -40, vagy -70 százalék között.

Hogy még tovább bonyolítsuk a helyzetet meg kell értenünk a nyugdíjalapok (és az összes brutálisan nagy vagyont kezelő intézmény) logikáját, amikor azt az egyszerű kérdést tesszük fel, hogy miért vesztettek ilyen nagyot. Egyszerűen arról van szó, hogy ezek a komoly szereplők a stabilitásukról ismertek, tehát parásabb időszakban nem kezdenek el sípolni, és automatikusan kiszórni minden részvényt, hanem a zuhanások ellenére megtartják azokat (nem realizált veszteség), és esetleg minimálisan elmozdulnak a biztosabb kötvények felé. Itt lehet azt mondani, hogy minek van az a sok szakértelem, ha nem tudnak vele igazán fontos időkben élni, azonban ne felejtsük el, hogy mi lett volna, ha a nyugdíjalapok úgy döntenek, hogy az összes részvényüket ráborítják a piacra. Akkor lenne csak igazán világvége, és csak nagyítóval találnánk meg az ábrán a részvények árfolyamait, meg keresgélhetnénk a majdani nyugdíjunk maradványait.

Nincs mit tenni el kell fogadni, hogy a részvények magasabb hozamát nem adják ingyen, és néha meg kell fizetni a tanulópénzt, de hosszabb távon van értelme a részvények mellett dönteni. Persze a nyugdíjalapokat totálisan meg lehet bolondítani rossz állami szabályozással, de most nem erről volt szó a lengyeleknél, egyszerűen így alakult (nagy belső piac példának okáért). Persze nem lehet megvetni azokat, akik szívesebben látnának több külföldi részvényt is, például fejlett országokét, de ez nem a politika oldalán dől, hanem az alapkezelőknél. Végül meg azért azt sem árt tudni, hogy a külföldi cuccok nem jóárasítottak, ergo drágábbak a hazainál, ami viszont már a lakosságot sem hagyja hidegen.