Úgy tűnik, megint kiderült az ég a garantált – pontos nevükön tőke- és hozamvédett – alapok feje felett, a környezet hirtelen ismét kedvez azoknak az alapkezelőknek, akik ezzel a furcsa, de kétségtelenül sajátos népszerűségre szert tett öszvértermékkel igyekeznek elkápráztatni félig vagy egyáltalán nem informált ügyfeleiket. De vajon nekik, mármint a befektetőknek tényleg jó hír-e, hogy ismét beindulhat a termékgyártó gépezet?

Nem vagyok híve a tőkegarantált termékeknek. Nem azért, mintha egyáltalán ne lenne bizonyos helyzetekben létjogosultsága bizonyos portfóliókban, hanem mert szerintem félrevezető, téves információkra alapozott kommunikációval értékesítették ezeket az alapokat az elmúlt években. A garantált alapot mindenhol a fából vaskarika valódi megtestesüléseként mutatták be, ami alacsony kockázattal magas hozam elérését teszi lehetővé.

Csak hát ez ebben a formában nem teljesen igaz.

Az alapkezelők persze most örülhetnek. A garantált alapok működési mechanizmusából fakadóan a magas kamatok Magyarországon kedvezőek, hiszen így az alap tőkéjének nagyobb részét szánhatják az alapkezelők kockázatos struktúrák, opciók vásárlására (a tőke legnagyobb szelete bankbetétbe kerül, ami a kamatokkal együtt pont az induló tőkét adja vissza a futamidő végére – ha magas a kamat, több pénz marad másra).

Ezek az opciók ráadásul békésebb piaci környezetben olcsóbbak, a nemzetközi tőkepiacokon pedig az elmúlt hónapok során enyhültek a turbulenciák, némileg megnyugodtak a kedélyek, azaz az alapkezelő még több olyan eszközt tud venni, ami a tőkevédelmen felüli extra hozamot nyújthatja. Ideális esetben.

Az is biztos viszont, hogy ez az extra hozam soha nem éri el a tradicionális alapok hozamát, ha kedvező a környezet. Lefordítva: egy amerikai részvénypiachoz kapcsolódó tőkevédett alap hozama a legjobb időszakban is bőven el fog maradni egy egyszerű amerikai részvényalap hozamától. Utóbbi persze nem őrzi meg a tőkénket, ha rosszra fordulnak a dolgok.

Sokan, sok helyen leírták már viszont, hogy a kockázatot nem feltétlenül teszi elenyészővé a tőkevédelem sem, hiszen az alap árfolyama ugyanúgy ingadozik a futamidő alatt, hozzáláncolva a mögöttes befektetési piac hullámzásához, mint egy „hagyományos” alap esetében. Ezen még az sem enyhít, hogy a legtöbb tőkevédett alap befektetőinek tényleg tök felesleges menet közben az árfolyamokat lesni, hiszen a zártvégű konstrukcióból úgysem tudnának kiszállni. Micsoda kényelem!

Ráadásul minden befektető, aki arra játszik, hogy legrosszabb esetben úgyis visszakapja a tőkéjét a futamidő lejártakor – 2-3 év múlva -, az elfeledkezik egy fontos tényről: ugyanilyen biztosan visszakapná a tőkéjét a magyar államtól, ha állampapírt venne és megtartaná lejáratig, csak éppen azzal éves szinten még 8-9 százalékot is kereshetne, összesen tehát még durván 30 százalékot. Tényleg olyan jó forintra pontosan visszakapni a pénzünket?

A garantált alapokon nem az ügyfél keres tehát jól, hanem az alapkezelő és az ő anyabankja. Utóbbi nyilvánvalóan nem fog akkora kamatot fizetni az alap nála elhelyezett betétjére, mint a lakossági ügyfeleinek, viszont egy nagy halom forráshoz jut a működéséhez. Az alapkezelő ceruzája viszont éppen hogy vastagon fog, amikor azt kell megállapítania, hogy milyen alapkezelői díjat terheljen az összegyűlt vagyonra, legfeljebb annyival kevesebb opciót vásárol.

Összességében tehát a tőkevédett alap nem más, mintha kifizetnénk egy gyenge minőségű befektetési tanácsadást. Jó időben gyengék a hozamok, rossz időben pedig még a kockázatmentes hozamoktól is bőven elmarad a teljesítmény. Ilyen értelemben tehát nyugodtak lehetünk: biztos nem kapunk kiemelkedő minőségű szolgáltatást, kár izgulni. Ráadásul tök demokratikus a dolog, hiszen a garantált alapok minden egyes szolgáltató kínálatában ugyanezt tudják, csak a cukormáz különbözik picit.