Az első millióm

Így szerzem.

Portfolio Blogger

Friss topikok

Portfolio.hu

Linkblog

Ugyan már, milyen válság?

2009.01.07. 14:30 Dwight McCarthy

Nézegettem a magyar befektetési alapok elmúlt éves eredményeit, megpróbáltam kitalálni, hogy volt-e olyan, amivel legalább megmaradt volna a pénzem tavaly. Az adatokat nézegetve (nem nehéz hozzáférni a BAMOSZ honlapján), egészen meglepődtem: a magyarországi alapkezelők alapjainak több mint felével pozitív hozamot lehetett elérni 2008-ban. Ennél azért rosszabbra számítottam, legalábbis mindenhonnan azt hallani, akármihez nyúl az ember, bukik. Hát ezek szerint mégsem.

Nyilván nem mindegy, hogy mivel és mennyit lehetett keresni. A lista elején szereplő alapok között szép számmal találhatunk pénzpiaci, illetve likviditási alapokat, amelyek nyilván az alacsony kockázatuk miatt tudták elkerülni a válság legdurvább részét (ezek csak rövid lejáratú kötvényekbe, állampapírokba fektetik vagyonukat). 2008-ban tehát bejött az óvatosság, ezek az alapok (legalábbis többségük) nagyjából egy bankbetétnek megfelelő eredményt (7-8-10 %) hoztak, amire lehet, hogy év elején még sokan fanyalogtak volna, de az események ismeretében... Persze az akciósbetétek az év vége felé nyilván ígéretesebbek voltak, de csak rövid időre, ráadásul az is lehet, hogy mintha elvágták volna, vége is szakad a dömpingnek idén. (Erről már volt korábban is szó itt.)

A top15-be befért egy-két ingatlanalap is, bár mostanában ezeket emlegetni kicsit határeset téma. A november eleji felfüggesztéses mizéria kapcsán ugye kiderült, hogy egy-két alap kénytelen drasztikusan leértékelni a portfóliójában lévő ingatlanokat. Persze senki nem mondja, hogy helytelenek voltak az ingatlanértékelések, de hát mégis... Nyilván akinek pont ilyen alapban volt a pénze, azt nehéz vigasztalni, de a dolog elkerülhetetlen volt. Más kérdés persze, hogy az élmezőnybe került ingatlanalapok csupán csak kivárnak a leértékeléssel, vagy náluk nincs is ilyen probléma.

A topos alapok között találhatunk még néhány származtatott alapot is, ami egyáltalán nem meglepő, általában véve ebből a kategóriából szoktak kikerülni a rekorderek olyan években is, amikor mindenhol jól megy. Ennek egyértelműen az az oka, hogy a származtatott termékeken keresztül az alapok tőkeáttételes pozíciókat is felvehetnek (azaz a piac egy százalékos elmozdulására az alap több százalékkal reagál), sőt, ezeken keresztül még a piac esésére is játszhatnak.

Nem véletlen, hogy a képzeletbeli hozamversenyt ezúttal is egy származtatott alap nyerte, bár a 18 százalék körüli eredmény lényegesen elmaradt a 2007-es 50 százalék feletti rekordjától. A származtatott alapok sokszínűsége miatt viszont az eredményeik is széles skálán szóródnak, szemben a pénzpiaci alapok viszonylagos konzisztenciájával kőkemény mínuszokat is láthatunk egyes származtatott alapoknál, ami legalábbis óvatosságra int a kategóriával kapcsolatban. És persze soha ne feledjük: a múltbeli eredmények nem jelentenek garanciát a jövőre nézve.

14 komment

Címkék: befektetés befektetési alapok pénzpiaci ingatlanalapok

A bejegyzés trackback címe:

https://elsomilliom.blog.hu/api/trackback/id/tr51863391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gringo 2009.01.07. 18:30:52

Biztos megkapom majd valakitől, hogy én egy elmaradott falusi tahó vagyok, de halvány fingom sincs mik azok a befektetési alapok. Szerintem hozzám hasonlóan az emberek nagy részének sincs.

Dwight McCarthy 2009.01.07. 18:36:53

Ha meg is kapod valakitől, bizos nem tőlem. Itt gyorsan utánanézhetsz a dolgoknak, elég egyszerű egyébként:

hozamplaza.hu/hozamplaza/befalap_akademia.php?id=befalapokrol

kempes 2009.01.07. 21:04:15

Hozamverseny nyerese 18%-al?- ez bizony nagyon karcsu ha a forgalmazott alapok szamat nezzuk!
Mi van a reszveny, nyersanyag, ingatlan alapokkal? Azok lefeleztek vagy harmadoltak magukat sok esetben.

Dwight McCarthy 2009.01.07. 21:10:34

@kempes: Miért kevesled, miközben te is írod, hogy felezett nem egy részvény- és nyersanyagalap (az ingatlanalapokat ne vegyük ide, ott ekkora mínuszok nem voltak). Szerintem úgy nem olyan rossz a +18 %.

A forgalmazott alapok számának szerintem nem sok köze van egyébként a hozamokhoz.

szörecsen/dagattpanda (törölt) 2009.01.07. 22:28:02

asszem a múlt évből kiderült, hogy a nagy alapok manakkerei krízisben jól eltapsolják a befektető pénzét....

Dwight McCarthy 2009.01.07. 22:34:02

@szörcsendzsin: hát a múlt évből sok minden kiderült, de ezt nem tudom, honnan szülted. Fejtsd kérlek bővebben, mert ez így üres frázispuffogtatásnak tűnik nekem.

kavits 2009.01.07. 23:42:56

Sztem is nagyon-nagyon kevés az a 18%. Ha lennének nálunk is short alapok, akkor azok akár 100-200%-os hozamot is termeltek volna. Persze aki tudott az shortolt máshogy, de akkor is jó lenne (lett volna) ha volnának könnyen, forinttal elérhető short alapok nálunk is.

flimo13 2009.01.08. 06:19:41

Lehet voltak, csak ráfáztak a VW-vel :D

warren buffet 2009.01.08. 08:09:15

a shortolást meg ugy is betiltották.:)

kül a 18% ahhoz képest semmi esetre sem rossz hogy a magyar emberek 97%-a max a bankbetét adta "lehetőségeket" ismeri és használja...

az egész oktatást át kellene alakítani pl a technika órák nyilván elmaradhatatlanul fontosak és jóval hasznosabbak mint h az emberek ne vegyenek fel egy plazmatv-ért 400%-os THM-es hitelt...:S

Dwight McCarthy 2009.01.08. 08:14:23

@kavits: Mutass egy short alapot a világ bármely pontjáról, amelyik 100-200 százalékot termel, mert én nem ismerek ilyet. Ha egy kicsit is utánanézel, milyen volt a piac 2008-ban a világ bármely pontján, akkor rájössz, hogy a 18 százalék nem rossz.

kavits 2009.01.08. 20:22:20

@Dwight McCarthy: Még nyáron olvastam ezt a cikket a PF-n, de sikerült meglelnem. Igaz, ez egy kicsit speckó alap, de valahol akkor is alap :) Sajnos a teljes cikkért fizetni kell.


Elég egyetlen jó húzás - 100 százalékos hozam fél év alatt
2008-07-19 12:50

Megduplázták befektetésüket 2008 eleje óta a pénzügyi szektor esésére játszó ETF-ek befektetői, és az alapok népszerűsége tovább nőhet a jövő héten. A hatóságok ugyanis korlátozni kívánják a részvények - különösen a pénzügyi szektor papírjainak - short eladási lehetőségeit, így egyedüli megoldásként a sokszor tőkeáttételes pozíciókat megtestesítő ETF-ek maradnak....

Dwight McCarthy 2009.01.08. 20:36:16

@kavits: Oké, tényleg, megnéztem a cikket (van hozzáférésem az portfolio archívumához). De 2008 nyarán, amerikai pénzügyi szektor esésére játszó, tőkeáttételes alap... ez azért elég extrém helyzet :) ne ehhez mérjük szerintem.

Annál is inkább, mivel az UltraShort Financials ProShares ETF, amiről a cikkben szó volt csupán 3.1 százalékos pluszban zárta az évet: finance.yahoo.com/q?s=SKF Év közepén tényleg volt 100 százalék felett, de aztán ugyanúgy vissza is ment.

kavits 2009.01.10. 19:37:23

@Dwight McCarthy: Oké, amúgy alapvetően tényleg nem olyan rossz az a 18% a tavalyi-jelenlegi gazdasági körülményekhez és a földrajzi helyzetünkhöz képest :)

süti beállítások módosítása