Bekövetkezett, amitől sokan óvtak már tavaly év végén is: beindult az újabb, és az előzőnél lényegesen erőteljesebb (vagy legalábbis annak tűnő) elbocsátáshullám. Tegnap talán véletlenül, talán nem, éppen egyszerre jelentett be több mint egy tucat amerikai és európai nagyvállalat jelentős létszámleépítéseket. A mutató a Financial Times szerint tegnap nem is állt meg 72 500 elbocsátott főig. Az nagyon sok, még akkor is, ha ragaszkodva a makrogazdasági szemléletünkhöz, nem gondolunk bele, hogy egy akármennyi százalékos recesszió miatt elbocsátott dolgozónak nem akármennyi, hanem pontosan 100 százalékkal csökken a jövedelme.
Az is szembetűnő, hogy a vállalatok egyáltalán nem ugyanabból az iparágból származnak, egyaránt érkeztek nagyarányú leépítésekről szóló hírek technológiai cégtől (Philips), gépgyártótól (Caterpillar), pénzügyi vállalattól (ING), gyógyszerszektorból (Pfizer) és más egyéb ágazatokból. Meglehetősen színes tehát a paletta, ráadásul nem kizárólag amerikai vállalatokról van szó, Európai társaságokat is találunk a listán. A több mint 72 ezer elbocsátott pedig egyetlen nap – persze meglehetősen extrém nap – „termése”, de ezzel együtt valószínűleg csak a jéghegy csúcsáról beszélhetünk, rengeteg olyan leépítés zajlik a világban, amely önmagában nem éri el a sajtó „ingerküszöbét”, de amelyek miatt összességében nagyon rég nem látott mennyiségben veszítik el munkájukat az emberek világszerte, és a híradásokat figyelve szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy Magyarországon is.
A recesszió tehát mélyül, a vállalatok a túlélésük érdekében a leggyorsabban csökkenthető költségnél, a béreknél próbálják meg hatékonyságukat növelni. A munkanélküliség növekedése ugyanakkor nyilvánvalóan a fogyasztás drasztikus visszaeséshez vezet (főként mivel a hitelezési szabványokat is keményen megszigorították a bankok), ami tovább lassítja a gazdaságot, újabb leépítéseket generál, stb. Teljesen világos a forgatókönyv, semmi újdonság, a film hossza a kérdéses csak. Repül a nehéz recesszió, ki tudja, hol áll meg...
Az elbocsátások volumene ráadásul szintén nem egy könnyű forgatókönyvet vetít elénk, a sokat emlegetett V-alakú recesszió (azaz kis hullámvölgy, de abból viszonylag gyors kilábalás) már csak álom, a jobban elnyúló U-alakú és a Japán több évtizedes vergődésére hasonlító egészen hosszas L-alakú recesszió között dől el a meccs az Egyesült Államokban és Európában. Befektetői szemszögből pedig ez nem éppen a legrózsásabb helyzet, az is tény. Egy korábbi posztban a fő témához képest kicsit mellékesen felmerült, hogy melyik szektor mikor teljesíthet jól, hát jól látható, hogy most még nagyjából egyik sem.
Az is biztos viszont, hogy a részvénypiacok mindig jóval hamarabb beárazzák a recesszió végét, a gazdaság újraéledését, mint ahogyan az megtörténik, és pláne mint ahogyan azt a 4-6 hónapos késésben lévő statisztikai adatok visszaigazolnák. A magyarázat egészen nyilvánvaló: a részvények árfolyama a társaság jövőbeli nyereségét testesítik meg. Azaz ha a vállalat befektetői a termékek iránti kereslet feléledésén keresztül a vállalat nyereségének növekedésére számítanak például egy fél évvel később, akkor az már most emeli részvény árfolyamát.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a válság „megtisztítja” a piacokat, azaz azok a társaságok, amelyek akár jelentős leépítések, költségcsökkentés révén ugyan, de átvészelik a krízist, lényegesen hatékonyabban, azaz megfelelő környezetben lényegesen nyereségesebben működhetnek, mint a válságot megelőző iparági átlag. Szóval ha túl leszünk rajta, akkor jó lesz. A konklúzió tehát az, hogy talán lesz még jobb beszállási pont, de érdemes figyelni, és szárazon tartani a puskaport, hiszen optimista vélemények szerint már 2009 második felében elindulhatnak felfelé a részvénypiacok. Igaz, a tartózkodóbbak szerint legalább 2010-ig várnunk kell erre, de azt se felejtsük el, hogy ha valaki igazán hosszú távra tervez (de tényleg, tíz évre vagy még többre), már most sem dönt rosszul, ha olcsón bevásárol.
