A válság kapcsán mindenki marha okos, hogy a nyugdíjpénztárak hogyan, mi módon bénázták el, merészebb változatok szerint nyúlták le a Zemberek megtakarításait, és egyébként meg hogyan kellett volna, és hogyan kellene csinálni ezt az egész nyugdíj célú befektetéses sztorit. A magyar magánnyugdíjpénztári rendszer alapvetően rossz, és tényleg bénák voltak, de szerintem ezt nem az elmúlt egy év, hanem a megelőző kilenc eredménye mutatja. Ez a poszt viszont nem erről szól.
Nemcsak a magyar pénztárakat érik súlyos kritikák, világszerte minden olyan nyugdíjmegoldást komoly szakmai viták öveznek, amely nem a társadalombiztosításnál megszokott felosztó-kirovó elvet követi, hanem a munkavállaló megtakarításait fekteti be azzal a céllal, hogy a felhalmozott vagyonból és az elért hozamokból fizessen nyugdíjat. Van viszont egy apró bökkenő: a nyugdíj célú befektetések olyan hosszú távot ölelnek fel, amit egyszerűen lehetetlen modellezni, így a kritikákat megerősíteni és megcáfolni is lehetetlen egy emberöltő alatt.
Illetve modellezgetni bármit lehet, csak a magyarázóereje lesz gyenge. A világon tulajdonképpen sehol nincs olyan hosszú múltra visszatekintő nyugdíjrendszer, mint amilyen hosszú távra előre tekintve most akadémikus és laikus vállvetve okoskodik, miközben a legrégebbi rendszerekben is éppen elegendő alapvető jogi változás ment végbe ahhoz, hogy fogalmunk se legyen, hol tartanánk, ha inkább ez vagy az a forgatókönyv játszódott volna le. És nyilvánvalóan azt sem fogjuk tudni soha leellenőrizni, hogy akármelyik jövőbeli megoldás tényleg az optimális lesz.
A jogi keretek mellett maga a pénzügyi világ is évről évre változik, az innovációk egyfelől új lehetőségekkel ajándékozzák meg az intézmények, másfelől meg az egész válság kialakulásáért is felelőssé tehetők. És nem utolsó sorban lehetővé teszik, hogy saját magunk, egyedileg is hozzáférjünk a befektetési lehetőségekhez, ne kelljen nyugdíjpénztárra hagyatkoznunk. Az elmúlt évek alapján pedig egyetlen dolog tűnik igazán biztosnak: aki nem takarékoskodik a kötelezően elvont járulékokon felül, az vakon repül bele a jövőbe.
Én tehát nem stresszelem magam túlságosan a nyugdíjpénztárak veszteségein, tulajdonképpen a rendszerbe volt kódolva már bőven a globális krízis kirobbanása előtt, hogy kevés lesz, amit ők produkálnak. Azzal sem igazán foglalkozom, hogy melyik jövőbelátó hogyan alakítaná át a rendszert, mert úgysem lehet megítélni, hogy kinek van igaza. Egyszerűen amennyi pénzt csak tudok, félreteszek, és szépen, konzervatív stratégia mentén befektetem. Nyugdíjas koromban pedig azzal a tudattal élhetek, hogy legalább minden tőlem telhetőt megtettem.
