A közelmúltban olvastam egy eléggé felkavaró, és kiborító cikket a nyugdíjpénztárakról, amiben szokott módon azt ecsetelte a szerző, hogy milyen módon „lophatták el” a befektetők pénzét az intézmények. Az őskori levezetés szerint túl gyenge teljesítményt hoztak a pénztárak az elmúlt években, és mivel jobban is teljesíthettek volna, egészen biztosan az az oka a rosszabb hozamoknak, hogy pénzünket illetéktelen egyedek eltették. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy nem tudnám megszámolni két kezemen sem azoknak az embereknek a számát, akik tényleg hisznek ennek a mesének.
Tökéletesen látható visszanézve a dolgokat, hogy szó sincs a pénzünk megkurtításáról, egyszerűen a befektetések piaci értéke befolyásolta a portfóliónk értékét. Ez nagyon leegyszerűsítve nem is jelenthet mást, mint hogy ha esnek az árfolyamok, akkor az egyéni számlánk értéke is csökken, fordított esetben - ami az általánosabb - az egyéni számlánk értéke nő. Teljesen nyilvános adatok alapján egyszerű belőni, hogy milyen eszközökbe fektetnek a pénztárak, nem túl nagy utána járással pedig meg lehet nézni, hogy mit hozott a pénztárunk (akár nap mint nap). Nem kell ehhez belépni az elektronikus pénztáras rendszerbe, ha van egyáltalán ilyen, hanem a napi árfolyamok alapján egyszerű osztással megkapható a teljesítmény.
Ha már egy pénztárnál letettük a voksot, akkor el kell fogadnunk azt a keretrendszert, ami alapján ő (vagy a megbízott vagyonkezelő), mint professzionális intézmény befekteti a pénzünket. A mostani generáció nem valószínű, hogy megélt már egy a tavalyihoz fogható válságot, a világon pedig mindenhol rosszul ment a pénztárak (nyugdíjalapok) sora, így nagyon nagy felelőtlenség lopással megvádolni a szereplőket (az már egy más történet, hogy a vagyonkezelés mennyire megy a piaci átlaghoz képest).
Az egészben az a legérdekesebb, hogy a cikk éppen akkor jött ki, amikor már javában tartott a globális rali, természetesen azt pedig elfelejtették kiemelni, hogy főleg 2009 második negyedévében mennyire jól ment a pénztáraknak. Valószínűleg éppen ezért csendesedett le a nagyon is borzongó tenger az utóbbi időben, hiszen már nem nagyon lehet fogást találni a pénztárakon. Az eredmények jöttek menetrendszerűen, azt persze pénztára válogatja, hogy mennyire tudták a korábbi veszteségeket visszahozni a szereplők.
Összefoglalva próbáljunk nem beleesni abba a tipikusan magyar csapdába, hogy örökösen csak bosszankodunk valami miatt, miközben ha lehetőség nyílik a helyzet megváltoztatására, akkor a kisujjúnkat sem mozdítjuk. Főleg igaz ez a pénztárakra, hiszen például néhány évvel ezelőtt még nem állt rendelkezésre olyan sok információ, mint például most. Ne legyünk restek, és időt nem sajnálva derítsünk ki minél több részletet a (nyugdíj célú) befektetéseinkről, ekkor sokkal kisebb az esélye, hogy bedőlünk az ilyen riogatásnak.
