Aki egy kicsit is követte a híreket, az biztosan hallott Dubaj két héttel ezelőtti bejelentéséről, miszerint fizetési nehézségek miatt az állam számos kötvény törlesztését elcsúsztatná, legalább fél évvel. A hír derült égből a villámcsapásként jött, hiszen december 14-én járt volna éppen le egy 3.5 milliárd dolláros pakk (rendesen bevásároltak belőle európai bankok). A sokk egyértelmű, hiszen mit szólnánk ahhoz, ha több 100 millió dollárral szálltunk volna még be korábban a piacra, most meg azt mondják, hogy jobb esetben is fél évet kell várnunk, mire megkapjuk a kötvény névértékét. Hasonló érzés kerítheti hatalmába azt az embert is, aki egy kívülről egészségesnek tűnő almába harap, amiről később kiderül, hogy belül teljesen rohadt.

A postjainkban már többször is előkerült Brazília, mint potenciális befektetési célpont, többek között elég csak a nyersanyagok exportban betöltött szerepére vagy a közelgő labdarúgó világbajnokságra és nyári olimpiára gondolnunk, azonban a kormány most egy nem túl üdvözítő lépésre szánta el magát. Egy hónappal ezelőtt szellőztette meg a brazil kormány, hogy 2 százalékos adót vetnének ki a tőkebefektetésekre, a legfrissebb hírek szerint pedig eszük ágában sincs visszakozni a tervezettől.

Korábbi posztunkban röviden igyekeztük felfedni, hogyan is működnek a kötvények, most ugyanez a célunk a másik nagy, és talán még több figyelmet magára vonó eszközkategóriával, a részvényekkel.

Miközben a kötvények hitelviszonyt testesítenek meg, egy részvény birtoklásával tulajdonjogot szerzünk a részvényt kibocsátó vállalatban. A két helyzet alapjaiban különbözik egymástól, ami a két értékpapírfajta mindenféle tulajdonságát meghatározza, így befektetőként egészen más jelekre kell figyelmesnek lennünk, akár befektetési alapokon, akár közvetlen értékpapír-vásárláson keresztül szeretnénk megvalósítani elképzeléseinket (érthető módon a mindenki számára elérhető nyilvános, azaz tőzsdén jegyzett részvénytársaságokról van szó).

Nem hittem a szememnek, amikor napokkal ezelőtt rápillantottam az orosz tőzsdeindexre, akik nem ismernék a tényeket, tavaly október óta 100 százalékos pluszban van a vezető tőzsdeindex, az RTS, míg a februári mélypontokhoz képest (500 pont alá is benéztünk) közel 200 százalékos hozamot érhettünk volna el. Azt korábban is tudtuk, hogy ha van olyan piac a világon, ami extrémen felül, illetve alulteljesítő tud lenne, az az orosz piac, de akkor is érdemes egy kicsit elcsámcsogni a helyzeten.

Ezen a héten megint szeretnénk a kötvénypiacok felé kacsingató olvasóknak kedveskedni, hiszen számos hír látott napvilágot az utóbbi napokban, a bizonytalanság pedig kézzel fogható nem csak hazánkban, hanem a nemzetközi tőkepiacokon. A legérdekesebb bejelentés a Morgan Stanley-től érkezett, az elemzőik ugyanis meg vannak győződve arról, hogy a következő hónapokban nagyot lehet majd kaszálni a feltörekvő piaci kötvényekkel.

Rövid időn belül két egetverő botrányra került fény, ezek közül az egyik a fedezeti alapszektorhoz kötődött. Az alapok azért lehetnek érdekesek számunkra, mivel korábban csak vagyonosabb magánügyfeleket, meg zsíros intézményi befektetőket szolgáltak ki, iszonyatos kockázatokat vállaltak fel a magas hozam reményében, nem egy esetben többszörös tőkeáttétellel (a bankoktól tudnak komoly befektetési hiteleket felvenni). A szegény befektetők pedig a titokzatosság és szabályozatlanság árát fizetik most meg.

Az elmúlt hónapokban nagyon sokat cikkeztek arról, hogy ezért meg azért már nagyon itt lenne az ideje a korrekciónak a részvénypiacokon, azonban láss csodát a sok mogorva és pesszimista kommentár közepette szépen emelkedtek újabb csúcsok felé a tőzsdeindexek. Amerikában fontos lélektani határhoz érkeztünk, ami meg is tudta fogni a gyeplőt, azonban a befektetők ereszd el a hajadat partija csak most kezdődött el a fejlődő országokban.

Két héttel ezelőtt izomláz lett úrrá azoknak az országoknak a vezetőin, akik még potenciálisan versenyben voltak 2016-os olimpia rendezési jogáért, de hát nem lehet csodálkozni, zsíros dollármilliárdok forogtak kockán. A sportfogadó irodák is felismerték az esemény fontosságát, a meghirdetett odds-ok alapján pedig azt kell mondanunk, hogy annyira nem jártak messze a valóságtól, bár az abszolút favorit Chicago meglepetésre már az első szavazási fordulóban kiesett. Rio de Janeiro győzelme pedig a furfangosabb befektetőket akár ki is mozdíthatja a holtpontról, Brazília pedig újra a fókuszba kerülhet, ami nem is lenne akkora baj, hiszen már a csapból is a kínaiak folynak.

A befektetési alapok hozamait nézegetve sokakban felmerülhet, hogy mi az alapkezelésben a pláne, ezeket az eredményeket simán lehet reprodukálni házilag is. Ehhez persze kell némi elszántság, szakértelem, no meg rengeteg idő és energia, ráadásul még akkor sem biztos, hogy sikerül, ha legalább olyan jó befektetési meglátásaink vannak, mint a profi alapkezelőknek. Van ugyanis egy fontos tényező, ami a legtehetségesebb egyéni befektető terveit és képes keresztezni: a költség.

A közkeletű tévhit szerint a befektetés a hozamról szól, de ez nem igaz. A befektetések a kockázatról szólnak. Egyértelmű persze, hogy a cél a hozam elérése, a befektető még több pénzt akar keresni a pénzével, de a döntéseket akkor is a kockázatra fókuszálva kell meghozni, a magasabb hozamot csak magasabb kockázat vállalásával érhetjük el hosszú távon. Ugyan az utóbbi időben egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint a tőkepiacokról alkotott elképzeléseink nagy részét nyugodtan sutba vághatjuk, egyelőre még senki nem állt elő jobb elmélettel, úgyhogy maradunk ennél.

Szóval a kockázat kulcsfontosságú. De egyáltalán mi a kockázat? Hogy pénzt veszítünk? Vagy a bizonytalanság? Ha nem kapjuk meg a nekünk jogosan járó pénzt valamilyen szolgáltatótól? Egy kicsit mindegyik.

Többször felmerült a bejegyzéseinkhez érkezett hozzászólásokban, hogy tök jó, hogy befektetésekről és befektetési alapokról, meg különféle piacokról okoskodunk itt, de nem ártana kicsit az elméleti alapokkal is foglalkozni. A kritika teljesen jogos, ezért a terveink szerint a jövőben a mindenféle posztok között helyet kapnak majd olyan bejegyzések is, amik nem valamilyen aktualitásról szólnak, hanem igyekszünk az egyes befektetési lehetőségeket, piacokat, eszközkategóriákat közérthető módon körüljárni.

Az első ilyen eszközkategóriaként a kötvénypiacra esett a választásunk, amelyet még viszonylag tapasztalt befektetők körében is jó néhány tévhit övez, és ebből kifolyólag a magyar kötvénypiac néhány kellemetlen meglepetést is okozott az elmúlt év során azoknak, akik nem voltak kellőképpen felkészülve a magyar állampapírokba kódolt kockázatokra. Ezek a szempontok ugyanúgy fontosak bárkinek, aki kötvényalapok vásárlásán gondolkodik, érdemes tehát tisztában lenni a kötvények alapvető logikájával.

A közelmúlt legnagyobb csinnadrattával várt eseménye a G-20-as csúcstalálkozó volt, ahol az előzetes várakozásoknak megfelelően a vezető kormányok megerősítették, hogy túl gyenge lábakon áll a gazdaság, a pénzpumpa pedig nem áll el, legalábbis egyelőre. Ezzel nem is lenne baj, azonban a takaró véges, az infláció pedig – mi tudjuk a legjobban – káros, ergo szépen lassan visszavonulót kell fújni, és az ingyenpénzeket visszavenni.

Aki szemfüles volt az elmúlt hónapokban, egészen szép morzsát csippenthetett le a válságban némiképp összezavarodott bankok pecsenyéjéből, és ami a legszebb az egészben, hogy szinte semmit nem kellett tenni érte, a bankok önként és dalolva adták oda a pénzüket bárkinek, aki igényt tartott rá. Nyilván a banki betéti akciókról beszélek, de fontos leszögeznem: egy pillanatra sem ébredt semmiféle szánalom a lelkemben a bankok iránt, még ha látszólag az alapvető céljukkal ellentétesen is voltak kénytelenek játszani a piacon.

Történt ugyanis, hogy a lényegében a válság miatt – most intézzük el ezzel a meglehetősen sematikus indoklással a dolgot – megrendült mérlegüket minden áron helyre kellett állítaniuk, azaz forrásokat – betéteket - kellett szerezniük. Bármi áron, hiszen a hitelek bedőlésével jelentős pénzt veszíthetnek, nem beszélve a tavaly év vége felé kibontakozott hihetetlen tőkepiaci zuhanásokon elbukott milliárdokról. Az erőltetett betétgyűjtést mindenki láthatta, ezzel volt tele a sajtó egészen a közelmúltig, és bár már közel nem ennyire látványos a hajsza a betétesek forintjai után, a fiókokba betérve még mindig egészen csinos kamatokra lelhetett az elmúlt hetekben is, aki akart. De ennek igen gyorsan vége is lesz.

A közvélemény számára ugyanis kevésbé nyilvánvaló, de annál fontosabb, hogy néhány héttel ezelőtt megtörtént, ami már nagyon régen nem: a jegybanki alapkamat a banki betéti kamatok alá süllyedt, pontosabban oda nyomta az MNB monetáris tanácsa. Miért olyan nagy dolog ez? Mert a bankok az alapkamatnak megfelelő kamatot kapnak a jegybanknál elhelyezett betéteikért (a nem kihelyezett pénz túlnyomó részét itt tartják a kereskedelmi bankok), miközben kénytelenek ennél többet fizetni a betéti akciók segítségével beszippantott forintokért, azaz veszteségesen gyűjtenek forrást. A helyzet a bankok szempontjából ráadásul tovább romlik, hiszen a jegybank hétfőn tovább csökkentette az irányadó rátát, és további kamatvágásokra van kilátás az év hátralevő részében.

Javarészben ebből is következik, hogy a betéti akcióknak lőttek, aki megfelelően szeretné fialtatni a pénzét, annak bizony más megoldás után kell néznie, hacsak meg nem elégszik évi 3-4-5 százalékos hozammal. Mindez azt is jelenti, hogy miközben egészen jól védhető, racionális döntés volt az elmúlt hetekben, hónapokban egyszerű bankbetétet választani például a befektetési alapok helyett, a helyzet megváltozott, és ismét kénytelen lesz visszatérni a kötvény- vagy részvényalapokhoz (ki-ki vérmérséklete szerint), aki nem szeretné parlagon heverve hagyni a pénzét.

Mondani sem kell, hogy milyen komoly várakozások előzik meg a G-20-as csúcstalálkozót, ami éppen a mai nappal kezdődött meg. Emlékezzünk csak vissza a tavaszi londoni csúcstalálkozóra, amikor korábban szinte lehetetlennek vélt összefogással a vezető fejlett és fejlődő országok megegyeztek a nemzetközi pénzügyi rendszer megregulázásáról. Többek között emiatt tarthatunk ott, ahol most, legalább is a piacokat nézve. Most is nagyon sok hangzatos, és első ránézésre fontos dolgok van terítéken, ettől függetlenül én mégis pesszimista vagyok.

Bár sokak szerint igenis paraszt vagyok, a mezőgazdálkodáshoz nem értek. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a jó termések miatt sokat esett agrárpiaci termékek szép lassan egyre több befektető figyelmét felkelthetik majd. Az értékpapírpiaci áremelkedéseket időben csússzással lekövető eszközcsoport az inflációs félelmek erősödéséből, a dollár gyengüléséből profitálhat majd, míg egyes esetekben a költségszintekhez közeli árak támaszthatják az árfolyamot.

Az elmúlt hónapok részvénypiaci és olajpiaci száguldását az olyan agrárpiaci termékek mint a búza, a szójabab, vagy a kukorica ára nem tudta követni. Sőt, ezen termékek esetében az árfolyamok lefele vették az irányt, miután az időjárási viszonyok igen kedvezően alakultak a legnagyobb termővidékeken. A készletekben tehát nagy a megpattanás, ami azonban az igen nyomott árakban már most tetten érhetők.

A búza árfolyama New Yorkban például 4 éve nem látott mélységekben jár, mely értékeknél jóval alacsonyabb szintek az elmúlt 27 évben nem voltak jellemzők. A termesztés során fellépő fix költségek miatt vélhetően ennél alacsonyabb árak tartósan nem is fognak kialakulni, vagyis a jelenlegi szintek erős támaszt jelentenek az árfolyamnak, a befektetőknek pedig jó beszállási pontokat.

A kukorica és szójabab esetében az árfolyamok bár nincsenek ennyire nyomott szinteken, az inflációs félelmek gerjedése, a dollár gyengülése és a gazdasági növekedés beindulásával a bioüzemanyagok felől várható jelentősebb kereslet ezen termékeket is reflektorfénybe helyezheti. Arról nem is beszélve, hogy az idei kivételesen jó időjárási viszonyokat követhetik sötétebb évek, amivel a kínálati oldal szűkössége miatti félelmek ismét előtérbe kerülnének. 

Szerintem a világ nagy jegybankjai által megteremtett likviditásbőség előbb-utóbb az agrárpiaci termékeket is utolérheti, az amerikai tőzsdei felügyelet spekulatív tevékenységeket letörő/letörni szándékozó lépéseit pedig megtanulják majd kezelni a befektetők.

A kötvénypiacon érdeklődőknek szeretnék kedveskedni a soron következő bloggal, az előző héten ugyanis már étvágyfokozóként beharangoztam, hogy nagy lehetőség van a magyar kötvénypiacon. Két dolgot már az elején le szeretnék szögezni, egyrészt teljes részletességgel úgy sem tudom bemutatni a tényezőket, viszont legalább gondolatébresztőnek jó lehet az írás, másrészt - mint ahogy a befektetések esetén - itt is számolni kell kockázatokkal (de aki fél meglépni az első lépést, annak még mindig ott van a biztonságot nyújtó betét, meg a párnaciha).

Az elmúlt hónapokban volt alkalmam többször is a hazai befektetési alapokra rápillantani, a korábbi blogjaimban pedig már többször is kifakadtam, mivel egyszerűen nem értettem, hogy miért vagyunk ilyen kishitűek (tisztelet a kivételnek). Szinte senki előtt nem lehet titok, hogy március eleje óta felrobbantak a tőzsdék, a hozamok meg az egekből alászálltak, ami szép nyereséget hozhatott rövid idő alatt az okosoknak. Na igen, csak az adatokból éppen az rajzolódott ki, hogy az emberek nem mertek a hullámra felkapaszkodni, csak messziről, betétekbe burkolózva figyelték az eseményeket.

Jártamban keltemben mindig valami érdekes dologba sikerül belefutnom, ilyen volt a minap a világ legnagyobb kötvényalap kezelőjének, a Pimco-nak egy elemzése. Nem tudom miért, de szívesen olvasgatom az elemzéseiket, mégiscsak 842 milliárd dollárt kezelnek, ami sokszorosa a magyar GDP-nek. Most azért is kaptam fel a fejemet, hiszen korábban sorra sztárolták a guruk a feltörekvő piacokat (köztük is elsősorban Kínát), a hitellufi kipukkadása láttán viszont kezdett felmenni bennem a pumpa, hogy ez csak egy beetetés.

A héten sem hazudtolom meg önmagam, és mivel úgy érzem megint háttérbe szorultak a kötvények a részvényekkel szemben a korábbi szócséplések során, így most a világbéke visszaállítása érdekében a kötvénypiacot nézzük meg, és hogy miért volt akkora sztori itt is. Lehet, hogy nincs akkora csinnadratta meg őrület a kötvénypiacon (pedig ez csak a látszat), de ha valaki okosan gondolkozott, akkor itt is szépen nyerhetett, méghozzá nem is keveset.

Hiába vannak nagy lehetőségek a nyersanyagpiaci befektetésekben, nekem most úgy tűnik kis időre érdemes lehet távol maradni ettől a szegmenstől. Természetesen nincs dráma, arról pedig szó sincs, hogy fejvesztve menekülnék. Csak óvatos vagyok, mert később akár olcsóbban is vásárolhatok.

A régi jó hagyományokkal szakítva most nem vállalkozok arra, hogy a nagy guru, Mark Möbius észosztogatását tolmácsoljam, pedig zsákszámra lehetett találni az utóbbi hetekben a megszólalásaiból, kárpótlásul viszont a világ legnagyobb kötvényalapkezelő vezetőjének a gondolatait osztom meg, ami némiképp árnyalhatja a feltörekvő piacokról kialakult már-már heroikus képet.

A közelmúltban olvastam egy eléggé felkavaró, és kiborító cikket a nyugdíjpénztárakról, amiben szokott módon azt ecsetelte a szerző, hogy milyen módon „lophatták el” a befektetők pénzét az intézmények. Az őskori levezetés szerint túl gyenge teljesítményt hoztak a pénztárak az elmúlt években, és mivel jobban is teljesíthettek volna, egészen biztosan az az oka a rosszabb hozamoknak, hogy pénzünket illetéktelen egyedek eltették. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy nem tudnám megszámolni két kezemen sem azoknak az embereknek a számát, akik tényleg hisznek ennek a mesének.

Brutális mozgásokon vannak túl a részvénypiaci befektetők az elmúlt közel egy évben, talán nem is csoda, hogy hülyeségeket fantáziálnak lépten-nyomon. Érdekes módon a legnagyobbat zuhant piacok közül az idei évben kizárólag az orosz tudott a korábbi pánikhoz méltó száguldást felmutatni, a többi szétütött közül az ukrán, ír, de a szomszéd román sem tudott remekelni. Vagyis tessék már elfelejteni azt, hogy az a papír/index emelkedhet a legtöbbet, mely a legnagyobbat este korábban.

Hiába károgok, úgy tűnik a részvénypiacokról kezd felszállni a köd, a nagyobb indexek mozgása egyáltalán nem igazolja a korábbi vészjósló elgondolásaimat. Aranyszabály azonban, hogy akármennyire is pesszimisták vagyunk, ne kezdjünk el dacolni a tőzsdei hullámokkal és szembe menni az árral. Ha ugyanis nem vagyunk harcedzettek, könnyen megüthetjük a bonkánkat. Lássuk, ezúttal milyen banánhéjon csúszik a többség!

A válság kapcsán mindenki marha okos, hogy a nyugdíjpénztárak hogyan, mi módon bénázták el, merészebb változatok szerint nyúlták le a Zemberek megtakarításait, és egyébként meg hogyan kellett volna, és hogyan kellene csinálni ezt az egész nyugdíj célú befektetéses sztorit. A magyar magánnyugdíjpénztári rendszer alapvetően rossz, és tényleg bénák voltak, de szerintem ezt nem az elmúlt egy év, hanem a megelőző kilenc eredménye mutatja. Ez a poszt viszont nem erről szól.