Az első millióm

Így szerzem.

Portfolio Blogger

Friss topikok

Portfolio.hu

Linkblog

Nem is sejtjük, de össze fog omlani a rendszer

2009.07.21. 14:10 cruncher

Egyszer már megpedzegettem az új influenzát, mint potenciális veszélyforrást, azonban eddig nem is tulajdonítottam neki nagyobb gondot, mert hát kit érdekel egy enyhe kis járvány, ha az emberek 99.5 százaléka úgyis nagyobb para nélkül felgyógyul. Aztán egy hétvégi cikk teljesen lepadlózott, hiszen abban nem kevesebbet állítottak az okosok, mint hogy Angliát térdre kényszeríti a járvány őszre, és az sem elképzelhetetlen, hogy az egész világ megbánja, hogy lebecsülte a kis vírusok hatalmát.

11 komment

Címkék: válság befektetés kockázat

Itt van már megint a Kánaán!

2009.07.16. 15:45 Dwight McCarthy

Most megint minden pont nem úgy van, ahogy hitte a világ, hogy van, vagy legalábbis most mindenki azt hiszi, hogy nem úgy van, ahogy hitte a világ korábban. Vagy valami ilyesmi. Szépen benne vagyunk az amerikai gyorsjelentési szezonban, és a jelentésüket a világ elé táró, meghatározó vállalatok részéről eddig lényegesen több pozitív meglepetést láthattunk, mint nem. Végre vége a szörnyűségeknek? Azért ez nem ilyen egyszerű.

Több szektort is kiemelt figyelem övez. Az amerikai gazdaság szempontjából egyfelől marha fontos, hogy a lakossági fogyasztás beinduljon, nem véletlen tehát, hogy a Johnson & Johnson várakozásokon felüli eredményének mind a bevételeket, mind pedig az egy részvényre jutó nyereséget illetően örülhetnek a befektetők. Persze azt sem érdemes elfelejteni, hogy a társaság eredményessége a válságban is biztonságosnak számító egészségügyi és gyógyszeripari tevékenységből származott főként.

Ott vannak még a bankok is. Az egész válság sztori tőlük indult, és az is biztosnak tűnik, hogy amíg a pénzügyi szektor nem talál magára, addig a reálgazdaság terén sem lehet igazi fordulatra számítani. Ha nincs vérkeringés, nincs mozgás sem. A Goldman Sachs váratlanul pozitív jelentésére ugyan még sokan azt mondták tegnap, hogy az eredmények nem fenntarthatók, a JP Morgan profitjára biztosan mindenkinek fülig szaladt a szája: éppen hatszor akkora lett, mint amire a piac számított.

Nagyot durrant az Intel második negyedéves gyorsjelentése is, a várakozásoknál ugyan csak hajszálnyival volt nagyobb a második negyedév profitja, de a vállalat vezetése szerint kimondottan kedvezőek a kilátások. A részvények megugrottak tegnap, és szépen magukkal rántották az egész piacot is, nemcsak a technológiai szektort. Szóval megy az örömködés, soha nem volt még ennyire jó.

Persze sok nagyon lényeges szereplő hátravan még, az utolsó jelentést augusztus végén teszik közzé, addig még nagyon sok csontváz kipotyoghat a szekrényekből, de valahogy erre most kisebb esély mutatkozik. A világ befektetői ugyanis olyannyira pesszimistákká válhattak az elmúlt fél évben – még a márciustól tombolt száguldás és hangulatjavulás ellenére is – a vállalatok eredményességével kapcsolatban, hogy negatív meglepetés már talán nem is érheti őket. A tőzsdén meg olyan nincs, hogy ne legyen sehogy, marad tehát az eufória, kérdés meddig. Praktikusan nyilván addig, amíg a befektetők optimistákká nem válnak.

Szólj hozzá!

Címkék: usa befektetés tőzsde részvénypiac eufória gyorsjelentések

Mindig van valami kifogás, most ne legyen!

2009.07.14. 15:40 cruncher

Már egy ideje nem rágódtam a kötvényeken, pedig fogadalmat tettem, hogy legalább alkalmanként erre a területre is felhívom a figyelmet, hiszen pl Magyarországon a kötvényalapokat nem igen csipázzák a befektetők. Pedig ha azt nézzük, hogy értelmesen akarom befektetni a pénzemet, és több lehetőségből is válogathatok, nemcsak mint a cocializmus időszakában, amikor még egy gyümölcs is ritkaságszámba ment, akkor lehet értelme ilyen helyen is fialtatni a pénzt (csak okosba).

4 komment

Címkék: infláció befektetés bankbetét kötvény

Szíjuk a fogunkat! Baj lesz?

2009.07.13. 16:15 ajjaj

Lehet, hogy év elején annyira hozzászoktunk a rettenetes mértékű részvénypiaci zuhanásokhoz, hogy az elmúlt napokban újra lefele csordogáló részvényárak már fel sem tűnnek senkinek. Pedig mindez nem jó jel, nagyon arra utalnak a folyamatok, hogy a március közepe óta tartó hegymenet egy medvepiaci ralika volt csupán és jön az újabb fekete leves.

2 komment

Címkék: rali válság zuhanás medvepiaci

Legyél bevállalós, abban van a nagy zsozsó!

2009.07.10. 11:32 cruncher

Az uborkaszezon kellős közepén - mikor mindenki a nyaralásra, a bulikra, meg a vízpartra vágyik - van lehetőségünk arra, hogy egy kicsit megpihenve visszatekintsünk az elmúlt időszak eseményeire, főképp a befektetési alapok piacára. Azt már az elején leszögezhetjük, hogy ilyen mocsok egy év még nem volt a hátunk mögött, és még most sem lehet látni, hogy mikor indulhat meg a tartós emelkedés. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a korábbi 3,000 milliárd körüli vagyon 2,500 milliárd környékére esett vissza, nyolc hónapja pedig gyakorlatilag „semmi” sem történik, nem bírnak az elemek egymással. Nem akarok belemenni nagyon a részletekbe, hiszen nem ez az érdekes, hanem az, hogy milyen a magyar virtus, és hogy például máshol mit lehetett látni.

Szólj hozzá!

Címkék: válság alapok részvény kötvény befektetési

Na erre varrjál gombot

2009.07.09. 14:40 cruncher

Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne osszak meg a kedves olvasó közönséggel egy nem mindennapi befektetési formát, hiszen én amikor a hétvégén erről olvastam, gyakorlatilag leesett az állam. Fiatal gyakorló megtakarító révén azért ismerek egyet s mást a világból, azonban azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nyugdíjalap jogdíjakba is befektethet, sőt ebből még busásan profitálhat is.

5 komment

Címkék: befektetés nyereség alternatív

Készülj fel a zuhanásra

2009.07.06. 16:25 Dwight McCarthy

Na tessék, épp a múlt héten lamentálgattam, hogy az ábécé melyik betűje szerint is alakulhat a világ sorsa, és itt is a bizonyíték. Oké, bizonyítéknak talán picit erős, de olyan szépen illik a képbe a múlt heti amerikai munkaerőpiaci adat, hogy nehéz kihagyni, főleg mivel az agráriumon kívül dolgozó amerikaiak létszámának havi változását kiemelt figyelem övezi nemcsak a tengerentúlon, hanem az egész világon.

Nem meglepő tehát, hogy vártnál sokkal-sokkal rosszabb adatra múlt csütörtökön mindenhol hisztérikus reakciókat láttunk a tőzsdéken, hiszen a betöltött állások számának csökkenése nemcsak, hogy nem fékeződött számottevően, de meglepően nagy visszaesés volt tapasztalható júniusban. A mintázat ráadásul nagyon szépen követni látszik az előző posztban említett W alakzatot.

5 komment

Címkék: usa munkaerőpiac részvénypiac

Olyan, mintha biztonságban lennél, csak nem vagy

2009.07.03. 09:05 Dwight McCarthy

Úgy tűnik, megint kiderült az ég a garantált – pontos nevükön tőke- és hozamvédett – alapok feje felett, a környezet hirtelen ismét kedvez azoknak az alapkezelőknek, akik ezzel a furcsa, de kétségtelenül sajátos népszerűségre szert tett öszvértermékkel igyekeznek elkápráztatni félig vagy egyáltalán nem informált ügyfeleiket. De vajon nekik, mármint a befektetőknek tényleg jó hír-e, hogy ismét beindulhat a termékgyártó gépezet?

Nem vagyok híve a tőkegarantált termékeknek. Nem azért, mintha egyáltalán ne lenne bizonyos helyzetekben létjogosultsága bizonyos portfóliókban, hanem mert szerintem félrevezető, téves információkra alapozott kommunikációval értékesítették ezeket az alapokat az elmúlt években. A garantált alapot mindenhol a fából vaskarika valódi megtestesüléseként mutatták be, ami alacsony kockázattal magas hozam elérését teszi lehetővé.

Csak hát ez ebben a formában nem teljesen igaz.

1 komment

Címkék: befektetés tőkegarancia befektetési alapok

Friss tipp: ne csak a karneválért őrülj meg

2009.06.29. 10:00 cruncher

Már lesül az arcomról a bőr, de egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne megint a celebkirály Mark Möbiusról értekezzek. Az utóbbi hetekben nem tudtam úgy nyugodtan szörfözni az interneten, hogy ne akadjak a feltörekvő piaci guru igazmondásaiba. Egyszerűen mindenki rá van kattanva, nem csoda hiszen olyan pénzeket kezel (egyesek szerint közel 40 milliárd dollárt) amiket egyszerű halandóként nehéz lenne elképzelni, meg hát az utóbbi hónapokban mindenki a fejlődő országokról zengett örömódákat.

1 komment

Címkék: válság befektetés kockázat möbius

A válság pofonegyszerű

2009.06.26. 14:44 Dwight McCarthy

Felületes szemlélő számára ritka komikus tud ám lenni, amikor közgazdászok arról vitatkoznak, milyen alakú recesszió is áll előttünk. Az igazi szakik ilyenkor nem bonyolult modellekkel, de még csak nem is közgazdasági mutatószámokkal dobálóznak, hanem csak egy-egy betűt rántanak elő tarsolyból, és vágják egymás fejéhez, U, V, L, W és ki tudja még milyen betűk repkednek a közgazdasági scrabble-ben.

Mielőtt magánhangzót vásárolnánk Klauszmann Viktortól azért érdemes megemlíteni, hogy bugyutaságuk ellenére nem teljesen légből kapottak ezek az elnevezések, a betűk alakja ugyanis a GDP változását, pontosabban a GDP növekedés változását mutatják. Ebből fakadóan a legrosszabb az L, hiszen meredek esés után rendkívül alacsony szinten beragadó növekedést prognosztizál. Pont mint Japánban, ahol már közel két évtizede megy a vergődés, valódi előrehaladás nélkül.

A másik véglet a V-vel jelzett forgatókönyv, ami hirtelen visszaesést, de ugyanolyan gyors feltámadást jelent. Na, ez volt az a lehetőség, amit legelőször elvetett mindenki, és inkább jobban elhúzódó U, illetve a már említett katatón állapotba vezető L között hezitált a közgazdászvilág. Aztán hirtelen mégis előkerült a márciusban kibontakozott részvénypiaci rally kapcsán a V, hirtelen mindenki azon kezdett el lamentálgatni, hogy akkor mégiscsak kirántotta magát saját hajánál fogva a csávából az amerikai, és így lényegében a világgazdaság.

A V-nek viszont van egy kínos tulajdonsága: nem lehet tudni róla, hogy éppen a V második szárának csúcsán, vagy a visszaeséssel járó W közepén billegünk-e éppen. Egyébként a többség mára utóbbi forgatókönyvet valószínűsíti, szóval jön még kutyára dér. Persze a magyarázatok száma végtelen, és mivel a pénzügyi világ alapvető filozófiája a folyamatos stimulálás, mindig elő kell állni valami újabb „buzzworddel”. A legutóbbi blődli, amit hallottam a „pipa-alakú” recesszió (hirtelen esés, elnyúló emelkedés), állítólag ez az OECD legújabb hivatalos verziója. Hamarosan jön a gereblye, a katódsugárcső, valamint a LY-alakú recesszióról szóló verzió is, csak győzzük kivárni.

2 komment

Címkék: válság befektetés recesszió

Nyerészkedj ivóvízen!

2009.06.19. 14:35 ajjaj

Nem megy a légkondi, 35 fok meleg, mindjárt megdöglöm az irodában. Folyamatosan szívom a csapból a vizet, ha délután végzek, húzok le a Balatonra. Észre sem veszem, de a mai napom full timeban a víz körül forog. És bár a téli hónapokban biztos nem leszek ennyire ráizgulva a vízre, annak szűkössége és speciális tulajdonságai akár jó befektetési célponttá is tehetik.

8 komment

Címkék: befektetés víz

Csak mellébeszélés az egész?

2009.06.18. 08:45 cruncher

Sokszor írtuk már, de nem lehet elégszer elmondani, hogy – nem csak - a mostani zavaros környezetben érdemes lehet nyitott szemmel járni a világban, vagy legalább az interneten, hiszen mikor ne szedjük meg magunkat, mint egy majdnem összeomlás után. Jártamban-keltemben éppen egy első ránézésre meggyőző lehetőségre figyeltem fel, azonban jobban meggondolva már koránt sem volt akkora az örömöm.

6 komment

Címkék: infláció válság befektetés kockázat

Őrület, ami itt folyik

2009.06.12. 10:25 cruncher

Nem semmi, hogy már három hónapja csak totyogunk a részvénypiaci szárnyalásban, és minden vészjósló károgás ellenére nem akar működni a vészfék. Korábban mindenki azt hitte, hogy nem lehet csak úgy büntetlenül emelkedni, és úgyis egyszer jön az a bizonyos korrekció, mert hát mégis csak válság van, a piacok pedig tudva levő, hogy szeretnek túlságosan birka szellemben működni. A kétkedőknek azonban egyelőre nem jött a sötét jövő, sőt úgy törnek a feltörekvő piaci indexek az ég felé, mintha csak az űrbe akarnának kijutni.

5 komment

Egy-két feles, azt jól van

2009.06.10. 14:35 ajjaj

A nemrég még az évszázad egyik legnagyobb válságának tartott összeomlása mostanra olyannyira a múlté, hogy az újabb magasságok láttán nem győzöm kapkodni a fejem. A lelkesedésem persze nem vesztettem el (talán köszönhetően a rendszeresített reggeli Krajczár Kevert elfogyasztásának), elkezdtem bizakodni a nyersanyagpiaci fellángolásban.

1 komment

Címkék: befektetés árupiac

Ezt figyelik a profik

2009.06.09. 14:55 Dwight McCarthy

Az elmúlt fél évben minden korábbinál több szó esik a hazai kötvényhozamokról, napi szinten foglalkoznak az állampapírpiaccal olyanok is, akik korábban még a létezésével sem igazán törődtek. A kötvényhozamok és az árfolyamok ellentétes mozgását még sokan jól értelmezik – ha a befektetők valami miatt magasabb hozamot követelnek az állampapíroktól, akkor azok árfolyama esik, mert csak olcsóbban hajlandók megvenni -, de van itt még egy fontos jelenség, amiről kevesebb szó esik, pedig az igazi profik már csak ebben gondolkodnak: a hozamgörbe.

3 komment

Címkék: befektetés hozam kötvény kötvénypiac kötvényalapok hozamgörbe

Persze kivételeznek a stréberrel

2009.06.05. 09:00 cruncher

Egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni az utóbbi napok egyik legfelkapottabb témája mellett, miszerint Amerikára is az a veszély leselkedik, hogy elveszti évszázados renoméját, és szégyen szemre őt is leminősítik, pedig az 1900-as évek elejétől fogva a legtutibb befektetésnek számítottak az amerikai papírok. A kérdés azért merült fel, mivel nem régen az S&P rontotta Anglia kilátásait, ami a hasonlóságok miatt (a jószomszédi viszony, most rosszszomszédi iszonnyá vált) rögtön kicsapta a biztosítékot a befektetőknél, gyengült is a dollár a hírre.

Szólj hozzá!

Címkék: válság kockázat kötvény

Mire gondolnak a bullshit generátorok?

2009.05.27. 16:00 ajjaj

Lépten nyomon azt hallom a rádióból, olvasom az interneten, hogy a kockázatvállalási hajlandóság alakulása határozza meg a részvénypiaci folyamatokat. Értem én, de honnan tudhatnám, hogy éppen milyen az a bizonyos hajlandóság? Interneten keresztül nem igazán látom, hogy a nagyágyúk halált megvető bátorsággal kalapálják be a gépekbe a vételi megbízásokat, vagy csak úgy ímmel-ámmal. 

1 komment

Címkék: részvény kockázat vix

Ne ess kétségbe, ha borul a forint

2009.05.25. 14:50 cruncher

Egy érdekes infóval lettem gazdagabb a múlt héten, ami ha nem is jelenti a megváltást, de legalább gondolkodtatóba ejtheti a magam fajta konzervatívabb befektető palántát. Talán a legegyszerűbben úgy lehet felvázolni a helyzetet, hogy a világ legnagyobb gazdaságában, Amerikában számos befektetők a korábbi években a következő befektetési elvet követte: az év elején vettek részvényt májusban eladogatták, a felszabaduló összegeket hosszú állampapírokba helyezték, majd az uborkaszezon végeztével megint nekiveselkedtek a kockázatosabb eszközöknek.

3 komment

Címkék: befektetés nyereség kötvény

Ne tarts a csordával!

2009.05.22. 15:59 Dwight McCarthy

Mostanában többször is hallottam befektetők szájából, hogy a befektetési alapok kiválasztásánál komoly figyelmet szentelnek annak, hogy mennyi pénz áramlott be vagy ki az adott alapból. „Ez most jónak tűnik, sok pénz ment bele.” „Gondolkodom ezen az alapon, de nagyon sok tőkét vontak ki belőle, nem merem megjátszani”. Teljesen rossz megközelítés.

3 komment

Címkék: befektetés részvénypiac tőkeáramlás

Azt hitted nyugtod lesz, de tévedtél!

2009.05.20. 11:30 cruncher

Indokolatlanul kevés szó esik a kötvényekről, pedig az elmúlt egy évben talán nem is volt olyan pillanat, amikor ennyire jól álltak volna össze a csillagok, mint most, és azért a jegybanki alapkamat környékén tanyázó hozamok is csábítóak lehetnek. A múlt évben - amikor nem indult esésnek minden, akár egy zuhanó balta - még sokan mondogatták, hogy ezért, meg azért már érdemes lenne beszállni a kötvénypiacra, akár befektetési alapok formájában is, aztán nézzük csak meg, hogy mi volt az elmúlt fél évben.

2 komment

Címkék: befektetés türelem kötvény

Állítsd meg a pusztítást!

2009.05.19. 09:20 Dwight McCarthy

Nem hordasz olyan ruhát, amit szorgos gyerekmunkások varrtak valahol Malajzia mélyén? Nem vásárolsz környezetkárosító vegyszerekkel permetezett zöldséget? Nem eszel a japán partoknál lemészárolt bálnák húsából? Nem szállsz fel Combino villamosra, mert korrupciót sejtesz a gyártónál? Kizárólag „Fair Trade” címkével ellátott fülpiszkálót, és csakis újratelepített erdő fáiból készült fogpiszkálót használsz? Szép dolog, de az egész talán mit sem ér, ha közben befektetéseiddel pont ezeket a cégeket pénzeled.

Pedig manapság már egyáltalán nem törvényszerű, hogy a befektetés kizárólag vadkapitalista pénzhajhászást jelentsen, a fenntartható fejlődés teljes figyelembe vétele nélkül. Az elmúlt évtized során ugyanis a miénknél – legalábbis ebből a szempontból biztosan – fejlettebb társadalmakban a fogyasztási cikkeken túl egyre hangsúlyosabban jelent meg az igény az olyan pénzügyi termékek iránt is, amelyek sem „előállításuk”, sem pedig „felhasználásuk” során nem károsítják túlzott mértékben természeti és társadalmi környezetünket.

4 komment

Címkék: befektetés környezetvédelem megtakarítás befektetési alapok társadalmi felelősség fenntarható fejlődés

Szabadulj a kínaitól!

2009.05.14. 10:30 ajjaj

Az év első négy havában megvalósult a korábban sokak által jósolt decoupling jelenség, mely szerint a feltörekvő piacoknak végre sikerült felülteljesíteni a fejlett országok tőzsdéit. Persze talán az is nagy szó, hogy ezúttal nem az esésben, hanem az emelkedésben tudtak jobban szerepelni a BRIC térség részvénypiacai.

Szólj hozzá!

Címkék: válság befektetés részvény esés

Furfangos ötlettel állt elő az állam

2009.05.13. 10:00 cruncher

Nem egészen egy hónappal ezelőtt robbant a hír, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) újabb csodás lehetőséggel örvendezteti meg a kisbefektetőket május közepén, válság ide vagy oda nem lehet tétlenkedni hazai fronton. A szigorú megfogalmazás szerint egy változó kamatozású, közel három éves lejáratú kötvénnyel lesz dolgunk, ami viszont sokkolóan hatott, az a 6 százalékos infláció felett ígért kamat. Utóbbi azért sem lehetne rossz, hiszen az áfa-emelés miatt az év második részében felpörög az infláció, ami a jövő év elején már akár 13 százalékos kamattal is kecsegtethet, ezt viszont csak egy éves késéssel kapjuk meg.

3 komment

Címkék: infláció befektetés spekuláció kötvény

Már a celebek sem hisznek az emelkedésben

2009.05.08. 09:30 cruncher

Nem mondom eléggé pesszimista voltam az utóbbi időszakban a guruvéleményekkel kapcsolatban, ami nem feltétlenül azért volt, mert nem mondtak igazat, hanem inkább azért, mert sok esetben meg lehetett őket bélyegezni azzal, hogy csak a saját malmukra akarják hajtani a vizet. Az egyik kedvenc figurám széles e világon Mark Möbius, a Templeton nagyágyúja, aki nem csalás nem ámítás 20 milliárd dolláros vagyont kezel a feltörekvő piacokon. Még tavaly mondta azt, hogy 2009 elején indulhat meg a felívelés a feltörekvő piacokon (már akkor vette a részvényeket, mint a cukrot), és hát nem bejött neki?

Szólj hozzá!

Címkék: válság befektetés részvénypiac möbius

Tűnés a tengerpartra! - Megint jön a tőzsdei zuhé

2009.05.07. 09:20 ajjaj

Széttépték a részvénypiacokat az elmúlt másfél hónapban, miközben egyre közelebb vagyunk a nyári uborkaszezonhoz. Aki poziban ül, annak kezdjen remegni a keze, aki még a partvonalról figyeli a történéseket, az inkább ugorjon el még egy koktélért (vagy kettőért). Jönnek a nyári hónapok, mely nem szokott sok jót jelenteni a befektetők számára. Pláne most!

3 komment

Címkék: befektetés részvény uborkaszezon


süti beállítások módosítása